Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony) ünnep

Szentmise: 2019. február 2. 11:00 Vácrátót, Szentháromság templom

Az ünnep egyfelől Szűz Mária megtisztulásának ünnepe, mert Mária a zsidó törvények előírásainak megfelelően mutatta be gyermekét a templomban és bemutatta a tisztulási áldozatot. A nyugati liturgia ezt emelte ki a X. századtól kezdve. Másfelől Jézus bemutatásának ünnepe is, mert ezen a napon szentelték őt Istennek. 1960-tól a nyugati liturgia ismét Jézus bemutatását emeli ki a két ünnep közül. A katolikus egyház azt a teológiai mondanivalót emeli ki, hogy Krisztus és Mária megszentelődése ez a nap, illetve mindazoké, akik életodaadásukban vállalkoznak Isten országának szeretetére, azaz Krisztus követésére. Amióta december 25-ére került Jézus születésének ünnepe, azóta február 2-án tartják a gyertyaszentelés ünnepét. A pápák közül II. János Pál pápa ünnepelte meg először 1997-ben. Magyarországon megmaradt a régi neve, Gyertyaszentelő Boldogasszony.

Az Imaórák liturgiájának Olvasmányos imaórájának patrisztikus olvasmánya kiváló lelki felkészülés az ünnepre:

Szent Szofróniusz püspök szónoklataiból

Fogadjuk a megvilágító és örökké való Fényt!

Sietve menjünk elébe valamennyien, akik áhítatos tisztelettel ünnepeljük misztériumát; készséges lelkülettel menjünk mindnyájan. Senki se maradjon ki e menetből, senki ne idegenkedjék a közelítő Világosságtól.

Égő gyertyákat is viszünk ilyenkor azért, hogy ezzel is jelezzük a hozzánk közelítő Isten világosságát; ő világosít meg mindent, és miután elűzi a vétkek sötétségét, rögtön előcsillan az örök világosság gazdag bősége. Égő gyertyákat viszünk továbbá azért is, hogy még jobban kihangsúlyozzuk a léleknek azt a tündöklő tisztaságát, amellyel Krisztus elé kell sietnünk.

Miként ugyanis az Istenanya sértetlen szűzi méhében hordozta az igazi Világosságot, és segítségére volt a sötétségben botorkálóknak, ugyanúgy mi is, akiket megvilágosított az ő világossága, és akik kezünkben hordozzuk a mindenki más számára is látható fényt, sietve menjünk az elé, aki maga az igazi Világosság.

Ezenfelül pedig, mivel a Világosság a világba jött (Jn 1, 9), meg is világosította ezt a sötétségbe borított világot, és meglátogatott minket a magasságból Felkelő (vö. Lk 1, 78), és megvilágosította azokat, akik a sötétségben ültek. Ez a mi misztériumunk; ezért viszünk égő gyertyát a kezünkben. Azért sietünk elébe fényt hordozva, hogy ezzel is jelképezzük: számunkra már tündöklik a Világosság; de azért is, hogy megköszönjük azt a fényes dicsőséget, amelyet ő hoz majd nekünk. Siessünk hát elébe együtt, siessünk mindnyájan Istenünk elé!

Közeledik már hozzánk az az igazi Világosság, amely megvilágosít minden e világba jövő embert (vö. Jn 1, 9). Világosodjunk meg hát mi is mindnyájan, testvéreim, legyünk mindnyájan ragyogókká!

Ne legyen köztünk senki, aki nincs beavatva ebbe a világosságba; senki se maradjon el a sötétségtől bénultan, hanem mint megvilágosítottak együtt menjünk elébe, hogy ezt a ragyogó és örök világosságot az agg Simeonnal együtt fogadjuk valamennyien, és lélekben vele együtt mi is zengjük a hálaadó éneket az Atyának, a Világosság Atyjának, aki elküldte nekünk az igazi Világosságot, s így elűzte a sötétséget, és minket is, mindannyiunkat megvilágosított.

Rajta keresztül látjuk meg ugyanis az Isten Üdvösségét, amelyet minden nép számára rendelt, és kinyilvánította nekünk, új Izraelének dicsőségére. Mi is benne voltunk annak az ősi és sötét bűnnek a mélységeiben, de miután Simeonnal megláttuk Krisztust, megszabadultunk a jelen élet bilincseitől.

A Betlehemből hozzánk érkező Krisztust mi is hittel öleltük magunkhoz, és pogányokból az Isten népe lettünk (mert ő a mi Istenünknek és Atyánknak Üdvössége), és saját szemünkkel láttuk az emberré lett Istent. Isten jelenlétét szemléltük, lélekben karunkba vettük, és már új választott népnek hívnak bennünket. Úgy ünnepeljünk ezen az évfordulón, hogy jelenlétét többé sohase feledjük el!